Gazdaság

Súlyos benzindrágulás jön pénteken, de a dízelesek örülhetnek

Belföld

Rejtélyes kijelentést tett Gulyás Gergely, amikor Magyar Péterről faggatták

Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Meghalt Kósáné Kovács Magda

A Horn-kormány minisztere 79 éves volt.

Kósáné Kovács Magda.
Kósáné Kovács Magda. Fotó: Népszava

Hosszan tartó, gyógyíthatatlan betegség után, életének nyolcvanadik évében hétfőn elhunyt Kósáné Kovács Magda, a Horn-kormány munkaügyi minisztere, volt európai parlamenti képviselő – közölte a család az MTI-vel.

Kósáné Kovács Magda 1940-ben született Budapesten. Pályáját magyar-francia szakos középiskolai tanárként kezdte, majd a felnőttoktatásban is dolgozott, a Pedagógusok Szakszervezetének titkára volt az 1980-as években.

1967-ben lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba. Az MSZP-nek 1989-től 2011-ig volt a tagja, 1996 és 1998 között a párt ügyvezető alelnöke volt.

Kósáné Kovács Magda 1990 és 2004 között országgyűlési képviselőként dolgozott. A Horn-kormányban 1994 és 1995 között, lemondásáig a munkaügyi miniszter feladatait látta el.

2004-ben az MSZP EP-képviselőjévé választották, a ciklus végéig, 2009-ig az EP szocialista frakciójának alelnöke volt.

2011-ben egyik alapítója lett a Demokratikus Koalíciónak.

Elment egy angyal. A tisztesség, a becsület, a felelősség angyala. Kósáné Kovács Magda. Az egyik legtisztességesebb…

Posted by Gyurcsány Ferenc on Monday, July 27, 2020

Temetéséről később intézkednek.

Magyar Péter bejelentette az EP-választási jelöltjeit

Orbán Viktor tombol a Facebookon, elege van mindenből

Menczer Tamás úgy tudja, egész Brüsszel Orbán Viktor elhallgattatásán dolgozik

Illegális bevándorlókat találtak az M7-es autópályán, egyikük elmenekült

Dőlnek a csontvázak? Nyomoznak a CÖF plakátkampányos cége ügyében

Magyar Péter: Orbán Viktor térde reszket