Nevét ismerik, módszerét elismerik – Interjú a Pető-módszerről

A Pető-módszer 2006 év elején lett az első szellemi hungarikum, ami nem kézzelfogható termékre vonatkozik, hanem egyfajta – Pető András nevéhez kötődő – pedagógiai módszere, ami már világszerte ismert és elismert. Pető a gyerekek kezelésén túl felnőttek rehabilitációjával is foglalkozott. Ennek alapja az, hogy az agy plaszticitása a gyerekkor elmúlásával is megmarad, tehát még súlyos sérülés esetén is van lehetőség új kapcsolatrendszer kiépítésére és bizonyos fokú regenerálódásra. A Semmelweis Egyetem Pető András Karának dékánját dr. Zsebe Andreát a speciális módszerről, annak gyógyításban betöltött szerepéről és a konduktorképzésről is kérdezte a Csillagpont Rádió műsorában a szerkesztő Monos Márta.