xXx: Xander Cage visszatér – Menőországból szeretettel

FILMKRITIKA – A felpumpált, ámde egyre korosodó Vin Diesel visszatér, mint a CIA extrém sportokban jártas szuperügynöke: Xander Cage, oldalán az új indiai üdvöske: Deepika Padukone, a jó öreg Samuel L. Jackson, és más többé-kevésbé ismert, vagy lepukkant akciósztár. Az első filmet anno úgy harangoztak be, hogy „menőbb lesz, mint a James Bond!”, de legfeljebb csak az „elmenő” értelemben tudnánk aposztrofálni a villámgyorsan feledésbe merült B kategóriás akciómozit. Egy még gyengébb második rész után, immár a harmadik részben hiszik azt a producerek (és Samuel L. Jackson az egyik jelenetben), hogy a Vin Diesel által alakított Xander Cage még mindig „menő”.

 

Rögtön leszögezem, hogy természetesen nem várok egy Vin Diesel filmtől hihetetlen mélységeket, briliáns párbeszédeket, vagy fordulatoktól túltengő, elgondolkodtató történetet, amely még napokig velem marad. Ne is áltassuk magunkat: Vin Dieseltől mindannyian őrült akciójeleneteket, tűzharcot, kőkemény bunyót és szívdöglesztő csajokat várunk. Ezt a szintet – el kell ismernem – az xXx: Xander Cage visszatér teljesítette. De könyörgöm: még a leginkább akcióorientált, bevállaltan B kategóriás popcorn-mozinak is legalább egy ALAPSZINTEN funkcionáló történetre szüksége van. Vagy tényleg túl sokat kérek?

xXx: a hülyeség szorozva három x-el

Bár az első xXx-ért sem voltam odáig, azért úgy maradt meg az emlékezetem, mint egy tisztességes iparosmunka, „menő” akcióval, és emészthetően, elfogadhatóan gagyi sztorival és színészi játékkal. Hogy felfrissítsem az emlékezetem, pár jelenetet megnéztem Youtube-on, hogy csak a „megszépítő messzeség” révén tűnt fényévekkel jobbnak az első rész, de nem… nem csalt az emlékezetem: a Vin Dieselt, Samuel L. Jacksont, és a magyar származású Martin Csokast felvonultató jelenetek messze színvonalasabbak voltak, mint amit tegnap este láttam…

A xXx: Xander Cage visszatér története egy szupertitkos szervezetről szól, amely műholdakat térít el, azért, hogy a Földön lévő célpontokat semmisítsen meg vele – leginkább embereket. Hogy erre miért nem jó egy bérgyilkos mesterlövészpuskával és minek kell egy műholddal szórakozni, azt ne kérdezzétek. Xander Cage szuperügynök, (aki a második rész szerint Bora Borában már rég meghalt, de sebaj, azzal nem szórakoznak, hogy elmagyarázzák, hogyan éledt fel) visszatér, hogy kiderítse, kik állnak a gyilkos támadások mögött és… és… jaj, hagyjuk már!

Ez a harmadik xXx oly mértékben nélkülöz valami elemi szintű koherenciát a történetében, hogy nagyjából a film felétől már a legelszántabb néző is elfelejti, hogy mi a bánatról szól ez az egész.

A Ripacs legyen veled

Hasonlóan teljesen érdektelenek a párbeszédek is, látszott, hogy az is rettenetesen unhatta, aki megírta ezeket. Vin Diesel is hasonlóan érezhetett: a filmbéli alakítása oly mértékben értékelhetetlen ebben a filmben, hogy igazából teljesen mindegy, kit alakít, akár lehetett volna a Halálos iramban főszereplője itt is. Sohasem rajongtam a színészi teljesítményéért, de azért a Riddick filmekben, pár kevésbé ismert alkotásban, sőt, még az első xXx-ben is odatette magát.

Itt semmi más nem csinál, csak folyton vigyorog, feszíti az izmait, közhelyes poénokat puffogtat és „menő”. Persze nehéz lenne ezeket a bűn rossz dialógusokat értelmesebben előadni, de az látszott a jó öreg Vin Dieselen, hogy ez a veszély nem fenyegette. Itt jegyezném meg, hogy a magyar szinkron újabb mélypontokat döngetett, amikor nálam is öregebb sztároknak a mai huszonévesek szlengjét próbálta a szájába erőltetni: „Csapassuk!” Jaj…

Nem nagyon erőltette meg magát a többi színész sem, Samuel L. Jackson már megint hozta az ezerszer eljátszott Tarantino-stílusát, Toni Collette sem tudott meggyőzni, hogy mekkora kemény CIA parancsnok, a már szintén nem fiatal Donnie Yennek gondolom itt is tök mindegy volt, milyen franchise-ban kung-fuzik (a Zsivány Egyesben is úgy játszott, hogy nem is nagyon ismerte a Star Warst, talán egyetlen filmet sem nézett meg). Deepika Padukone, az indiai fiatal színésznő igyekezett talán még a leginkább színészkedni, de az első xXx-ben az egyébként hasonló külsejű Asia Argento még így is jobb volt nála.

Hát akkor „csapassuk!”

Mikor és kinek lehet mégis szórakoztató ez a harmadik xXx? Ha túlteszed magad az agyhalott történeten, a megfáradt, kiöregedett sztárok ripacskodásain, a kliséhegyeken, a béna dialóguson, és ha CSAK és kizárólag egy látványos akciófilmet akarsz látni, ahol tökmindegy, ki kivel van és ki kire lő, akkor (feltéve, ha van elég popcorn és a kólából is nagyot vettél) akkor valószínűleg jól fogod érezni magad. Az akciójelenetek általában véve elég jól koreografáltak, Vin Diesel jó nagyokat ugrik, püföl, lövöldözik, extrém sportol, égő repülőből kiugrik stb. – egyszóval akciójelenetek terén minden megvan itt, ami szem szájnak ingere.

Ha tehát tényleg nem vágysz semmi másra, mint egy agyatlan szuperkém akciófilmre, ami a nyolcvanas és kilencvenes évek B mozijait idézi, akkor tényleg jól fogsz szórakozni. Csak ne felejtsd el a film megnézése előtt az agyadat a mozi bejáratánál hagyni.

-BadSector-

xXx: Xander Cage visszatér

Rendezés - 5.2
Színészek - 3.4
Sztori - 1.2
Látványvilág - 7.4
Hangulat - 5.4

4.5

GYENGE

Ha tehát tényleg nem vágysz semmi másra, mint egy agyatlan szuperkém akciófilmre, ami a nyolcvanas és kilencvenes évek B mozijait idézi, akkor tényleg jól fogsz szórakozni. Csak ne felejtsd el a film megnézése előtt az agyadat a mozi bejáratánál hagyni.

User Rating: 3.13 ( 2 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu